http://azt.hu/ - May 25, 2012 11:57:19 AM - Dec 3, 2004 8:21:40 PM
Géza küldte nekünk azt a remek képet, amiből kiderül, hogy nehezebb mostanában OS X-névadónak lenni, mint térítő szerzetesnek a Kamionosok és kurvák-partikon.
A táblázat két tengely mentén mozog: a vízszintes azt vizsgálja, hogy mennyire menő az állat neve, a függőleges meg azt, hogy melyik alcsalád nyerne egy verekedésben.
Egyből látszik a probléma: a gepárd jó indítás volt, viszonylag menő név, szóval az sem zavaró, hogy a legtöbb macskaféle simán agyonütné egy verekedésben. A Puma és a Jaguár egyértelmű szintlépés a nyers erőt figyelembe véve. A Panther ellensúlyozni tudta a gyengülést a menőséggel. A Tiger kétszeres ugrást jelent, hiszen erősebb is, menőbb is, mint a Panther.
Utána már kényszerpályán mozgott az Apple, beszorult a Panthera nembe, ahonnan a Lionig egyre kevésbé menő és egyre gyengébb állatokat volt kénytelen választani, aztán a 10.7-essel el is ért a csúcsra. Innen már csak lefele vezethetett az út, és a vállalat most először volt kénytelen olyan állatfajt választani, ami nemcsak gyengébb, de még kevésbé is menő, mint az elődje.
Ám ezzel még nincs vége. Merre tovább? Cougarnak, Kaguárnak csak nem hívhatják a 10.9-est, túl sok lenne már a pumából. Az Ocelot nemcsak béna, de gyenge is.
A házicicáról, vörös hiúzról, vadmacskáról és mezei hiúzról már ne is beszéljünk.
Szóval csak egy megoldás maradt: a Kardfogú tigris. Az mindegyik macskánál nagyobb, erősebb és menőbb.
Kár, hogy már kihalt.
A népszerű húsvéti sorozatmaratonok után, az AXN csatornával a pünkösdi hétvégén sem fogunk unatkozni, hiszen délutánonként újraélhetjük A cég (The Firm) cÃmű izgalmas jogi széria történéseit, esténként pedig a már klasszikussá vált filmek â Koktél (Cocktail), Ãl/Arc (Face/Off) â közül csemegézhetünk.
Oké, elismerem, _lehetséges_, hogy ez a funkció már régóta rendelkezésre áll, de nekem csak ma sikerült felfedeznem. Aki esetleg nem tudná, a SoundHound az iTunes Store egyik leghasznosabb, legjobban működő alkalmazása, ami hallás alapján ismeri fel a dalokat, majd rögtön utána fel is kínálja a vásárlást az iTunes Store-ból. Ha az adatbázisban szerepel a dal, százból majdnem százszor fel is ismeri azt, és meglehetősen vaskos adatbázisról beszélünk, amiből azonban jó ideig hiányoztak a magyar dalok.
Időnként próbát tettem, természetesen nulla eredménnyel.
Aztán ma hallottam valamit a Petőfiben, és gondoltam próbát teszek, hátha. Öt másodperccel a program indítása után már ott is volt a kijelzőn az Anima Sound System albuma, azonnali letöltési opcióval.
Csekkoltam gyorsan, tényleg ott van az iTunesban a dal, úgyhogy talán van összefüggés a magyar Music Store megjelenése és a SoundHound okosodása között (dacára annak, hogy a program saját adatbázist használ). Viszont akkor már hónapok óta felismeri a SoundHound a hazai dalokat, de majd kommentben úgyis leírjátok, hogy mi a helyzet.
Én mindenesetre örülök az opciónak.
Az Amazon hamarosan új ekönyvolvasót dob a piacra, a pletykák szerint már júliusban bemutatja az új Kindle-t. A Reuters forrásai szerint az új olvasónak lesz egy beépÃtett lámpája, Ãgy külön fény nélkül is tudunk olvasni a sötétben. A lámpa persze sokkal gyorsabban fogja lemerÃteni az aksit, de bizonyos helyzetekben jól jöhet egy ilyen lámpa. A kijelzÅ marad e-inkes.
Michelle idén 35 éves, és milyen jó nő már, nem? Dacára annak, hogy svájci, és a svájciak nem úgy élnek általában az emlékezetünkben, mint jó nők. Az én esetemben például rendszerint inkább férfiak.
Szóval Hunziker tévés személyiség, hosztesz, színésznő, énekes, de leginkább remekül fotózható iszonyú jó nő. Ne is vitassátok, ez TÉNY:
Az Amazon hamarosan új ekönyvolvasót dob a piacra, a pletykák szerint már júliusban bemutatja az új Kindle-t. A Reuters forrásai szerint az új olvasónak lesz egy beépített lámpája, így külön fény nélkül is tudunk olvasni a sötétben. A lámpa persze sokkal gyorsabban fogja lemerÃteni az aksit, de bizonyos helyzetekben jól jöhet egy ilyen lámpa. A kijelzÅ marad e-inkes.
Az Egyesült Királyságba látogatva Jony Ive egy interjúban elárulta, melyik munkájára a legbüszkébb. A kérdés úgy szólt, hogy ha egyetlen Apple-terméket választhatna, ami miatt később is emlékeznek rá az emberek, melyik lenne az? A válasz: amin éppen most dolgoznak. "Ez tűnik a legfontosabb és legjobb munkának, amit valaha csináltunk."
Izgalmas válasz, igaz?
Arról viszont, mit építenek épp, természetesen nem nyilatkozott. Nem értem, ilyenkor miért nem kapják el négyen, és csiklandozzák addig, amíg el nem árulja. A műsor hatalmas sikert érne el, a bíróságon meg legfeljebb simogatás miatt perelhetnének.
A teljes interjú itt.
A csekély hírértékű poszt végén búcsúzzunk Jony kissé megszállott szemeivel:
Még be szerettem volna tenni a poszt végére az általam gyártott legutóbbi egykockás képregényt, amin Jony valami szívószálon mereng, de nem találom. Így vesznek el az ember munkái a SÜLLYESZTŐBEN!
Mármint ez:
Egyetlen fontos dolgot lehet leolvasni róla: 4,1 colos kijelzőt feltételez. Ez megint megerősíti (nagyjából) azokat a pletykákat, amik a jelenlegi, 3,5 colos kijelző 4 colosra váltásáról szóltak.
Az iPhone esetében viszont 4,1 helyett 3,999 colos (ne kérdezzétek, hogy mérték le) megoldásról beszélnek, a 9to5Mac forrásai úgy tudják, két prototípust tesztelnek Cupertinóban, és mindkettő ekkora kijelzővel szerelt. A felbontás pedig 640 x 1136, a mostani 640 x 960 helyett.
Hát így állnak manapság a pletykagyártók.
Olvashattátok már a szuper Apple-töltő képekkel illusztrált tesztjét az Appleblogon, most a megjelenés után másfél évvel Ken Shirriff blogger egy komplett teardown-tesztet is elvégzett, kielemezve a töltő minden egyes komponensét, majd egy laza 25 ezer karakteres szösszenetben összefoglalta, mit talált. Például egy ilyet:
Aki akarja, elolvashatja a teljes anyagot itt, egy rövidebb összefoglalót meg én adnék azoknak, akik ennyire nem lelkesek.
Kiderült, hogy az Apple töltője tényleg magas minőséget képvisel, és ez egyáltalán nem a fehér borításban merül ki. A töltőben felfedezhető a határozott erőfeszítés az elektromágneses interferencia csökkentésére (ezt a mondatot elteszem, hátha jól jön még máskor). Szétszedve a töltőt Shirriff a hagyományos belső kialakításra számított, de össze sem lehet hasonlítani a beltartalmat más, magas minőséget képviselő gyártók termékeivel.
"Az Apple dizájnja extra biztonságos több szempontból is, ilyen a szupererős villák és a komplex túlmelegedési és túlfeszültség-védelem". Meg olyan mondatok is röpködnek, hogy Apple's isolation distance between primary and secondary appears to go beyond the regulations.
Na ennek a minőségnek az árát fizetjük meg a 8500 forintos cetlivel.
Miért nem vált eddig népszerűvé az online fókuszcsoport? - Ãrtunk errÅl korábban a blogon, szakmabeliek véleményét közreadva a témában. Most egy érdekes komment érkezett a hazai szakértÅk véleményét tartalmazó poszthoz (a külföldi vélemények pedig itt olvashatók), de mivel a régebbi Ãrások kommentjei a legtöbb olvasóhoz nem jutnak el, ezért egy önálló posztban adjuk közre a beérkezett véleményt, melyet továbbgondolásra ajánlunk. Néhány gondolatot viszont hozzátennénk a kérdéskörhöz:
- A kvali rákfenéje valóban a szervezés, de miért?? Egyrészt azért, mert a minÅségi szervezés költséges, ezt a költséget pedig a megrendelÅk nem akarják megfizetni. Ma egy fókuszcsoport piaci ára ugyanott â sokszor lejjebb â van, mint 2000-ben. A költségek pedig drasztikusan emelkedtek. Csak egyvalami csökkent: a válaszadói és a kutatásokban való részvételi hajlandóság â ezen pedig a Pixer sem változtat. Ezen kellene legelÅször elgondolkodni. - Az online fókuszcsoport ezer sebbÅl vérzik, az online csatorna egyszerűen alkalmatlan a fókuszcsoportos módszerhez. Akkor is alkalmatlan, ha az offline csoportokkal is vannak problémák. Nem azon kell agyalni, hogy az online hogyan válthatná fel az offline-t (fókuszcsoportok esetén), hanem az alapvetÅen jól működÅ tradicionális fókusz kutatásokat kellene rendbe tenni. De pénz nélkül ez nem fog menni, Ãgy patt. A megbÃzók nem kÃvánnak többet fizetni, ennyibÅl pedig a cégek jelenleg ilyen minÅséget tudnak kihozni. Megoldás egyelÅre nem látszik, illetve ha a megrendelÅknek jó Ãgy, akkor Ãgy lesz.- A kérdéskörrel kapcsolatos felelÅsség legnagyobb része a multi kutatócégeket terheli, ahol futószalagon mennek a csoportok. A kisebb cégek felelÅssége kisebb. Mi a magunk részérÅl annyit tudunk tenni â ezt már megtettük és a jövÅben is megtesszük â hogy felvetjük ezeket a kellemetlen kérdéseket és fórumot biztosÃtunk a témával kapcsolatos véleményeknek. Jó lenne megismerni az ügyféloldaliak véleményét is a témával kapcsolatban.- Azt viszont mindenkinek meg kell értenie és el kell fogadnia, hogy az üzleti célú piackutatás sokszor jelentÅsen lebutÃtva használja az akadémiai módszereket. Ha minden a tankönyvek szerint menne, egy csoport egymillióba kerülne, csak senki nem fizetné meg. Ãsszerű kompromisszum kell, ami módszertanilag, szervezésileg ha nem is tökéletes, de vállalható. De ehhez is több pénz kell(ene).
Következzen a hozzászólás:
A LEAP elnevezésű projekt érdekes kis cuccot rejt magában, egy kártyapakli méretű dobozt, ami leköveti a kezünk és az ujjaink mozgását, hogy a levegőből irányítsuk a Macet.
A technológia a Kinecthez hasonló, és mint a videón látható, érzékeny apróbb mozgásokra is, azt viszont nem tudni, a fenti pontossághoz mennyit kell gyakorolni a használatát.
A LEAP készítői úgy hirdetik magukat, mint az egér és a billentyűzet abszolút megsemmisítőit, de én ezt egyáltalán nem érzem reálisnak. A kinectes játékok esetében is azt tapasztalhatjuk, hogy a menü irányítása nehézkes, sokkal kevésbé intuitív. És az egy két-három választást magában foglaló menü. Képzeljük el, hogy egy operációs rendszerben hogyan mozgunk megfogható, stabil felület nélkül.
Szóval szerintem meghatározott feladatokra jó megoldás lehet, kiegészítőként, de ez így önmagában még nem csinál forradalmat. A korábbi pletykák szerint az Apple is ilyenen dolgozik, de náluk itt következne az ötletelés: hogyan tudják ezt megfelelően használni a felhasználók? A LEAP ezt a kérdést rábízza a fejlesztőkre: a cucc mellé adott SDK-val várják a szuper ötleteket.
A termék ára viszont vonzóan alacsony, 69,99 dollárért lehet előrendelni, az első szállítmányt a télre ígérik szállítani.
A âKorszakváltó fegyverekâ sorozatban Wil Willis volt kommandós a modern hadviselés történetének mérföldköveit mutatja be. A történelmet, tudományt és korszerű technológiát ötvözÅ műsor betekintést nyújt a lÅfegyverek fejlÅdésébe, és azt is megtudhatjuk, hogyan változtak meg hatásukra lépésrÅl lépésre a háborús ütközetek.
Az ElcomSoft nevű orosz szoftvercég elkészült az Elcomsoft Phone Password Breaker legújabb, Profession kiadásával, ami elég kihívó képességekkel büszkélkedik: képes az iCloudból leszedni minden backupolt információt.
A cég hekkerei elemezték a kommunikációs protokollokat az iPhone és az iCloud között, és a megfelelő parancsokat használva bárhonnan képesek voltak kinyerni az adatokat a felhőből, nem csak az adott iPhone-t szolgálták ki az Apple szerverei. Fontos hozzátenni: az adatok teljesen védtelenül, titkosítás nélkül érkeztek iCloudból. Viszont kell hozzájuk az Apple ID és a jelszó.
Viszont a szoftver eddig is képes volt megszerezni ezt az információt, a felhasználó iTunes-ban mentett backupjaiból simán kinyeri a jelszót. Persze ha már fizikailag kezünkben van a lehallgatott eszköz, a programmal innen is letölthetjük magunknak az összes tárolt adatot.
Az újdonság annyi, hogy mostantól folyamatosan követni lehet a változásokat, miután egyszer megkaparintották a jelszót, minden későbbi mentés is a lehallgatók kezébe kerülhet - amennyiben iCloudba backupolunk.
Az Elcomsoft Phone Password Breaker használható a BlackBerryk és iPhone-ok adatainak kinyerésére, kizárólag kiválasztott törvényi végrehajtó szerveknek, bíróságoknak és hírszerző szervezeteknek árulják.
Épp a málnahabos gofri utolsó sarkát tömtem a számba, amikor megszólalt a telefonom. "Mffhhhm" - vettem fel, egy cimborám szólt bele, hogy vett egy MacBook Prót, és nagyon örül neki, de akadt egy kis problémája már egy perc után. Ne is mondd, ismerem a kérdést, de azért hagytam, hogy végigmondja. Az új Mac-tulajdonosok mindig ezzel hívnak, és más helyről is visszahallottam már, hogy majdnem emiatt törték ripityára a frissen vásárolt MacBookokat.
"Hol a kukac?"
Az OS X kéri az email-címet az első bejelentkezés előtt, és a billentyűzet nem ad sok segítséget @ megtalálásához. Jól láthatóan feltüntették a §-t, meg a _-t, amiket lényegesen kevesebbszer használunk, mint a kukacot. A megoldás közelében csak ez látszik:
Alt-Q - válaszolom. Rögtön hozzáteszem, hogy ne keverd a Command-Q-val, mert az a bezárás. Dermedt csend, majd egy bizonytalan "nagyszerű" a válasz. Én APR-ben vettem az elsőt, és ott is állítottam be, segítettek. De az, hogy valakinek ez az első élménye a Mackel, hogy nyomogatja, de nem találja, az gáz.
Ott ül egy még nem működő MacBookkal, és azon gondolkozik, hogy most tényleg be kell kapcsolnia egy másik gépet, hogy rákeressen valami fórumon? Ha már elindul az operációs rendszer, könnyebb, lementesz egy ilyen képet, és mindig van segítség (akár kiteheted az egyik asztal hátterének):
De előtte csak a telefonálás marad opcióként. Én meg szívesen segítek a sokadik ilyen hívás után is, de egyre inkább érzem úgy, hogy ez az Apple-megoldás így nem túl ergonómikus.
Júliusról szeptemberre változtatta az idei iTunes Festival időpontját az Apple. A 2007 óta minden évben megrendezett koncertsorozat keretében 30 éjszakán keresztül szól majd az élő zene a londoni Roundhouse-ban, több mint 60 előadó részvételével, olyan sztárokkal, mint Usher, Norah Jones, Jack White vagy a One Direction.
A koncertsorozat érdekessége, hogy egyetlen jegyet sem lehet rá vásárolni, az összeset kisorsolják a jelentkezők között, vagyis mindenki ingyen jut be a 30 napos buli valamely napjára. Ennél rosszabb hír, hogy csak az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Írország és Hollandia lakói pályázhatnak.
Nekünk marad az élő közvetítés, amit figyelemmel lehet kísérni a fesztivál weboldalán. A koncerteket limitált ideig később is vissza lehet majd nézni.
Nem tagadom: az általam nézett számos szituációs komédiák (legalább tizenöt) közül az utóbbi öt évben számomra az AgymenÅk, vagyis a The Big Bang Theory tetszik a legjobban. Na jó, holtversenyben a Better OF Ted-del. A sitcom-pápaként is emlegetett Chuck Lorre (Dharma és Greg, Két Pasi meg egy Kicsi, Mike és Molly) ismét brillÃrozott. A harmadik évad után sikeresen bÅvÃtette az eredeti felállást, és az új évad is pazarra sikeredett.